A vonatomon utazom rég
S az ablakon nézelődök.
Néha mintha álmodnék,
Az égnek ágyára dőlök.
Felhők.
Mintha fehér láng volna,
Vagy jéggé fagyott füst,
Mi tán' a Napnak hódolna
Mi fátylától oly óezüst.
Felhők.
Ólomfodrok a komor égen.
S mindenki őket bámulja.
Én csak költőként nézem,
De egy szerelmes ámulva.
Ez a csodás égi sereg,
Néki szívruhát viselne.
"Hisz én most szív leszek!"
Suttogja a varászló elme.
A juhász ki elvesztette
Nyáját, juhot lát belé.
Egy lovag gyönyörű dámát,
Ki szalad most őfelé.
Én verset látok bennük,
Bár érzem, többek annál.
"Mi az esőket cipeljük!
S vendégek vagyunk a Napnál!"
Mondják a felhők.
Fantáziafestők.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések