Erősen vérzik a világ.
Halálos sebei vannak.
Kemény emberi hibák,
Tolvajai a napnak.

Mocsárra épült palota,
Mit pénzből veszel meg.
Magányból lett kaloda,
Melybe hibáid tesznek.

Saját tettednek vagy
Száműzött rabszolgája.
Bár a pénzed elhagy,
Szíved,
Testedet szolgálja.

Feláldozod egészséged,
Hogy majd gazdag légy.
Majd elköltöd a pénzed,
Hogy egészségben élj.

Akadályaid csak ugord át,
Mint folyó ki megtette.
A víz sem töri a sziklát
Csak elszalad mellette.

Gondolatod formába ölt,
Azzá leszel kivé akarsz.
Nem leszel hibátlan,
Ha hibákat takarsz.

A tested rövid szolgáló.
Egy életben hordhatod.
Az nem más mint sétáló
ruha, amit sajátodnak
mondhatod.

Amit hordoz, a lényeg.
Nem a pénz, és szövet.
Ezt nem tudni vétek,
Mi az élettel döfet.

Nem tudni vétek..
Nem vagy más, mint lélek.

Streck Dániel

Most békésen alszol,
Én pedig gondolkodom.
Hiányom elém rajzol,
Na meg e pár sorom.

Talán álmodsz rólam,
Talán benne sem vagyok.
Hisz az álom józan,
Az sohasem dadog.

Ölemben a papírom,
S papíromon a rímek.
Majd megállapítom:
Rabja volnék a szívnek.

Nézlek, s tollam néma.
Nem fog az éhes papírra.
De legyél Te a téma,
Mit ráírsz majd a sírra.

A feszület és biblia,
Nem barát már többé.
Így válok én hamar,
Komor kő-tömbbé.

De hittem az álmodban,
Hogy abban én álmodok.
De egyedül kiáltottam,
Mint a magányosok.

Nem én vagyok benne,
S nem is leszek soha.
Álmod arany-szennye,
Hozzám túl mostoha.

Streck Dániel