Egy mosolyszilánk csillan,
Egy hangfodor hallatja magát.
S ha már mindkettő elillan,
Hallod eltünésüknek zaját.
Marcangoló láng borítja már
Egykori helyét a tetteknek.
Érzem, hogy még van határ,
De csakis a testemnek.
Elmém repül, s hozzád siet.
Szárnyat adott már neki,
Beléje vetett hited.
Mi a határokat is átszegi.
Szerelemből született mágnes
Mi testemet hozzád vonzza.
S ha majd a kíváncsiság megles,
Tested léptemet viszonozza.
Egy ékszerlelkű töviskoszorú,
Mibe zárva van árva lényem.
Nincs mégegy ennyire nyomorú
Élet, sem földön, sem égen.
Meleg vacsora, és hűsítő víz
Mikor kezed megpihen enyémben.
Harmatosan friss, és üde íz,
Mikor érezhetem léted egészben.
A bukdácsoló napsugár karátja,
Mikor aludni térsz egyetlen.
Hisz te vagy az éjjel kabátja,
Szerelem viharzik minden eredben.
És a fáról zuhanó levélruházat,
Mi már az avarral olvad eggyé,
Átadtad a földnek tarka ruhádat,
Így emelkedsz óriási levélheggyé.
Szétnézek a szikrázó világban,
És minden Te vagy, mi pazar.
Szépnek látlak akár a hibákban,
Légy napsugár, hegy vagy avar.
Ez a szerelem. Kijelenthetem.
Hisz biztossá tesznek a képek.
Már egyiket sem feledhetem,
Magamból ki, már sosem téplek.
S nem is akarlak. Mert a részem vagy,
Ó gyönyörű mindenség.
Szerelmem.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések