Vándor

Küzdenék érted, ezersok sárkánnyal,
Jöhetne gonosz, végtelen zsákszámmal.
Átrohannék érted, tűzön és vízen,
Bele is halnék, érzelmemhez híven.

Átugornék érted, sok végtelen szakadékot,
Könyörögnék a végtől, egy perc haladékot.
S szárnyakat növesztenék, ha várnád tőlem,
Szemedben a tett, hőst csinálna belőlem.

De lehoznám a csillagot, és vele a holdat,
Nem is tudom hogy érjen véget e mondat.
Nem tudom sorolni, mit megtennék érted,
Hőstettemmel, leszakítom rólad a vérted.

A dicsőség hídján át, beérek a várba,
Beteszem a kulcsot, az áhított zárba.
Nyílik az ajtó, egy pókhálót megölve,
Szemben egy ajtó, szóval van jelölve.

Boldogság. Rikít a betűknek csapata,
Benyitván ott van, utamnak zamata.
Sötétből ragyogó, végtelen szeretet,
Ez ad a történetnek, ölelő keretet.

Tényleg ott van, hát végre már meglelem,
Harcoltam s itt vagyok, szökj hát meg velem.
 

                                                                     Streck Dániel