Könnyes szemek fátyla,
Egy elszundító fáklya.
Lángját a senki látja,
Könnyem a tüzét bántja.
Bíborként égő tekintet
Sebesen vért keringet.
Belőle bujaság tekinget
Issza fátyolkönnyeinket.
Bár érintenélek megint,
Mint ki magáénak tekint.
De az igaz élet szerint
A valóság csak legyint.
Mutogat nekem, mutogat.
Mint ősi szimbólumokat.
Ajtót nyit, s csukogat,
Mutogat nekem, mutogat.
Persze elhiszlek újra,
Megpendül az élet húrja.
Kezemet vágja, szúrja,
Mert nélküled lépek...
Megint az útra...
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések