Hamuvá égett el a nappal,
Csak parázsából leskel.
Az idő csak úgy nyargal
Legyen minél előbb reggel.

A vulkános színben tánc,
És romantika jön világra.
Eltűnik az összes ránc,
Tükörkép törik szilánkra.

Csak a képzelet létezik,
Meg elmék vörös játéka.
Szerelmes tánclépteik
Meg a táncolok szándéka.

Ahogyan zizeg a levegő,
S izzik a vörös buzgóság
A lépteink alatt remegő
Tükörszilánkos tűztócsák

Eldobott ráncokat öltenek
És ők viselik helyettünk.
Az égbolt most fölremeg,
És megreped felettünk.

Skarlátul izzó zavartság.
Ennek tűnik minden mondat.
Pedig a valódi szabadság
Amiről most versem oktat.

Nem beszélek én másról,
Mint csodás szikranapról.
Ezer lángoló vágyról,
Egy romantikus pillanatról.

Streck Dániel

Éppen rosszat álmodsz,
Talán megint bántanak.
Rossz nézni ahogyan
Egy angyalnak ártanak.

Álmodat törjem szét?
Felkeltselek belőle?
Vagy hagyjalak még,
Rohanni ő előle?

Ahogyan fáradtan ül
Vonásaidra az éjjel,
Egy látképet szül,
Mit az agyamba ékel.

Fáj, ahogyan álmodsz.
Nem neked, hát nekem!
Minden megmozdulásod,
Egy újabb sebem.

A tudatnak születése
Mi igazán fájdalmas.
Agyamnak menekülése
Bántóan szánalmas.

S még mindig rohansz,
Rohansz, ahogy tudsz.
Úgy fáj a beismerés,
Hogy előlem futsz...

Streck Dániel