A pajzsom

Oly furcsának látsz,
Hogy nem is engem.
Most utálsz, imádsz,
S néha kettőt egyben.

Egy pajzs mögé bújtam,
Hogy ember ne bántson.
Tán' egy géppé múltam
Hogy szó ne ártson.

Falat húztam elébem,
S hát azon átmászni...
De így, ennek fejében,
Nem kell vizsgázni.

Nem bukok meg semmiből
Mert nincs is miből.
Szeretet az senkitől,
Gyűlölet tán' bárkitől.

De most már talán elég.
Már fáj ez a burok.
S lelkem lassan megég,
Rá annyi sav zuhog.

Így hát most téged,
Csakis téged kérlek.
Úgy, ahogy a végzet,
Vess ennek véget...

S én lehunyom szemem,
Várom döntésed szavát.
Fejem magasba emelem,
S látom suhanni kaszád.

Streck Dániel