Fölébem hajol a kék ég.
Lábujjhegyen áll a Nap.
A horizont vonala épp ég,
Egy fénysugár beleharap.

Felhúzza ő magát rajta,
Kitekint gyorsan fölötte.
S bársony féle és fajta
Felhők gyűlnek körötte.

Magános diófa nyújtózik
A szomszéd kerítésen át.
Cserépen pihen, így
vigasztalódik,
Átöleli a ház derekát.

Macska egyensúlyozgat
A vékony kerítés vonalán.
Egy öreg fészer megroskad
Élete búskomor alkonyán.

Hatalmasat ugrik a cirmos,
Szinte átrepüli a diófát.
Halál és Macska cinkos,
Így elkap egy madárfiókát.

Csönd.

Nyugtatóan táncol most
Érzékeimen a csönd.
Beszívja minden rost,
Engem aranyviaszba önt.

Mozdulatlan és szótlanul
Lesem az élet mozzanatait.
Ekkor hallom meg válaszul
Hozzám suttogó szavait.

Élj.. Súgja sejtelmesen.
És még több mozdulatot
Láttad most már velem.
Engem úgy bemutatva,
mint rabot.

De hisz ember vagyok!
Én nem tudok már élni!
Rég megöltek a zajok,
Így kell egy életet
leélni!

Bárcsak lehetnék macska,
Diófa, vagy akár fészer!
Omladozó rossz házacska,
De mégis egy fényes ékszer.

De nem lehetek.
Csönd.

Streck Dániel