Részeg cserebogár játszik
Aviátort a sötétségben.
Zajként száll háztól házig,
Az éj komor sötétjében.

Fényt keres, mint az ember,
Még akkor is ha nincsen.
S ha majd nap gyúl egyszer,
Boldogság akkor sincsen.

Csak bandukol téren és
időn át, mint vak lázálom.
Hajtja a vak elismerés
Keresztül a sötét tájon.

Fától fáig, csillagtól egy
másikig, szinte már vakon.
De a bogár addig megy,
Míg jegyzik: csak egyetlen
egy lapon...

S ha már nem meséli tinta,
A rovar reptének ódáját,
Akkor majd dísziti virágminta
Eldugott, romlott rónáját.

Részeg cserebogár játszik
Hamisan a sötétségben.
De ő is halottnak látszik
Ebben a sötét éjben...

Streck Dániel