hiányod tűzfátyola
testemen parázslik,
gondolatod lábnyoma,
agyamban vadászik.

hamuból kacsintó
érzelem mimika,
a testemet tapintó
vashideg fizika.

s foszlik a hit
melyet alkottál,
elhittem valakit,
nem te voltál.

hiányod tűzfátyola,
gránittá fog hűlni,
illúziód mámora,
el fog vegyülni.

nagybőgő szavának
most igazat adva,
a hiány győztes hadának
magamat megadva.

búcsúzok tőled
mert hiányol a világ,
a gazság már nőhet,
nem kezdek vitát.

viszlát tűzfátyolom,
búcsúzok végre,
s magamat vádolom,
mert nem néztem az égre.

ott voltál végig
tekintetem vonzád,
nyújtózom az égig
rohanok hozzád!

                                                         Streck Dániel

 

Szerző: Streky.  2011.12.07. 18:42 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://streky.blog.hu/api/trackback/id/tr773446357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsásztinusz a kabátos 2011.12.07. 20:24:13

Elegáns finomságból szőtt szerelmes vers ez, hatalmas, égrefeszülően felívelő és fényes hódolat az Ő előtt, Akit egyben megragadsz. Az út pedig ragyogó jelzős szerkezetekből álló hasonlat-képekkel van kirakva.

Gonoszkaboszorka 2011.12.07. 20:26:43

Nagyon érdekes vers....először puszta szerelmes versnek hittem,de nem az.még csak nem is Istenhez szólónak érzem. elmerengve rajta az önmagát kereső ember jut eszembe,aki magányos,fél,hinni akar,támaszt keres. A mai világban nagyon sok ilyen ember lehet...

Gonoszkaboszorka 2011.12.07. 20:28:31

hát igen... a költészet szubjektív...:-)
süti beállítások módosítása