Láthatatlanul

Ó drága, madárcsicsergő kedves.
Titokzatossága fájóan keserves.
Mit érez irántam forrón izzó szíve,
Lüktet, mint csillagok hűvös íve
Zűrös sötétségben táncoló, istenek híve.
Ahogyan ajka mosolyra húz
Szívem úgy fordul komolyra.
Ahogy a lélegzetnél a blúz,
Úgy szívverésem is föl-föl mozdul.
Kérlelhetnél Istenem, legyek bátrabb,
Hisz átestem már mindenen.
De ez a nő, több annál,
Erősebb a vasnál, fényesebb a napnál.
S bár lelke kényesebb, úgy minden
szava a pengénél élesebb.
Hogyan felelnék hát meg neki én,
Egyszerű magamban?
Nincs több szavamban, mint ócska rím,
Agyamban megannyi torz kín, mint katonának
az eltaposott bakancsban.
Hát akkor hogyan? Hogyan lehetnék
szemében színarany? Itt állok,
figyelmére szomjasan, s arra gondolok,
létezem-e én magam? Szeme tükrözi-e
arcomat, mikor karátosan süti az alkonyat.
Füle hallja-e a hangomat, vagy elfoszlik,
mint őszülő hajfonat?
Drága hölgyem, tudod-e, hogy létezem?
Csöndben magamra húzom a földem,
S odalenn átalszom életem.
S többé nem kérdezem.

Streck Dániel