Ki vagyok? Miért járok a világban?
Gyalog caplatok egymagam,
Bábként, vágytalan.
Általam nyer tettet a szó,
Mit kimond a szám.
Terjed a vér eremben,
Villám, dörgés a fejemben.
Gondolatból döntés, abból
ösztönzés. Önzés, mit pátyolgat,
Gyarló emberi szívem.
Tollamat elejtem.

Fűszerezve hibákkal, vagy egy hiba
talán.
De megbékélve a világgal,
Pedig csak csalán.
Megszúr itt is, ott is.
Feldagad tőle érzékeny lelkem.
Vérzékeny lettem.
Ha csak bántani tud, miért van?
Ártani, megölni engem.
Szemben az egész univerzum,
Én pedig árvaként.
Nehéz, mikor lenéz,
S beállítja magát,
Ember társaként.
De nem az!
Ellenség, ha mondom!
De hordom adományát Istennek.
Sorsom, s létem tőle kaptam,
Felőle mégse, sose halltam.
Mily érdekes..
Érdemes egyáltalán hinni?
Ál-talány ez.
Rég válasz van rá,
Támasz a hit,
Kapaszkodó a vallás.
Mutasd már meg magad,
Ha létezel ugyan.
Tudasd, most szabad!
Merre vagy uram?
Csak remény vagy,
Egy könyv pár lapján.
Pár hívő lantján.
Papírfigura, nem több.
A naivitás partján.

Streck Dániel