Szél rohan, arcomat támadja.
Galamb röppen drótról a magasba.
Bár emlékképét, örökre rámhagyja,
Már rég tovaszált a végtelen szabadba.

Minden pillanat elmúlik...

Angyali gyermek mosolyog rád,
És te is adj vissza neki belőle.
Nem látod többé a mosolyt magát,
Sőt hallani sem fogsz már felőle.

Minden pillanat elmúlik...

Ha sétálva szemének tüze éget,
Szólítsd meg, és ne félj tőle.
Nincs több esély, egyszeri végzet,
Ne reszkess, ne menekülj előle.

Minden pillanat elmúlik...

Ne bánd meg, mit mertél tenni,
Akkor bánd, ha gyáva vagy hozzá.
Merj a pillanatnak elébe menni,
Ne válj elkésett, betonszoborrá.

Minden pillanat elmúlik...

És válaszolj, ha kérdeznek téged!
Hangosan, ordítsd az igazad,
Ne habozz, pár perc és véged,
Mondj hamist, vagy végtelen igazat.

Minden pillanat elmúlik...

És ha vége, és búcsút kell inteni,
Ha lejárt az időd, és menned kell,
Ha nincs semmi fontos mi itteni,
Akkor csak hajts fejet, és ne feleselj.

Minden pillanat elmúlik...

Emelt fővel indulj, egy újabb pillanatba,
És hagyd, hogy ő is elmúljon majd.
Te is tovarepülsz a végtelen szabadba,
Hol látod az emlékképpé vénült galambrajt.

Mert minden pillanat elmúlik...