Kedves Strecky!
A vers nagyon szép,tele van ismét erőteljes, gyönyörű, mély képekkel.
Ez egy kicsit homályos fogalmazás, ha azt értettem, amit írni akartál:"Hisz odafentről már tiszta ablak,Melyeken keresztül, élnek az aljak."(fényközponti hely a mennyek, hol ők élnek, fényben).
A keresztény hit meggyőződése is megjelenik itt: az élők és elhunytak bár már külön világokban élnek, mégis összetartoznak. Nemcsak rokonságuk, földi ismeretségük okán, hanem azért, mert Istenben egyek, aki maga az élet, a lét fenntartója.Másodszor azért, mert kölcsönös függésben vannak: a földiek imádkoznak és jót tesznek, felajánlva az ég felé úton lévőkért, ők pedig megtisztulván, belépnek oda, és hathatós erővel segítenek a földön küzdőkért. Ez a nagy titok Mindenszentek (egy napon ünnepeljük a biztosan égben lévő név szerint ismert és ismeretlen szenteket)és Halottak Napja titka hívő szemmel. Isten Népe, az Egyház ugyanis három részből áll: mennyben lévők, tisztulók, kik ég felé úton vannak,és földön küzdők, - és ez a három egységben él, a középpontban a Feltámadt Jézus Krisztussal.
Tulajdonképpen csak egy valaki tud hosszú távon, ill. örökre emlékezni: az Isten. Minden más emlékezés az emlékezők nemzedékeivel együtt sírba száll, az épített emlékek később, de végül azok is. Egyedül az Isten emlékezete a tökéletes és éltető, mert ott a valóságok maguk élnek,-múlt,jelen,jövő-a végső napig bezárólag) nem képük és lenyomatuk.
Egyébként ha valaki szívből emlékezik valakikre, úgy, hogy elhatározta: erényeiket követni akarja, az már imádkozott.

Teljesen megtaláltad a mondanivalót. Köszönöm, hogy írtál. :)

Tudod,mindenki hisz valamiben, valahogyan... :-) hiába állítja, hogy nem. :-) Én irigylem,aki hisz. irigylem, mert hiszi, tudja, hogy jó helyen vannak,akik meghaltak, nemcsak emlékekben élnek,hanem igazán.valahol.Nem a hideg földben vannak.
Először megütköztem a hősök szón, aztán beláttam, hogy igazad van. Hősök,mert túl vannak azon,amitől minden elő retteg: a halálon, a kétségeken. Azt hiszem,nem meghalni nehéz, hanem itt maradni és szembenézni azal, hogy valaki elment. Mindenki minden halootjban saját magát is sajnálja, hogy nélküle kell tovább élnie és rá is ez vár, és ő is itthagy majd valaki fontosat.
Tudod:
"Ne álj zokogva síromnál, nem vagyok ott. De ott vagyok az ezer szélben, mi fúj, én vagyok a gyémántcsillogás a havon, én vagyok a napfény az érett gabonán, én vagyok a szlid őszi eső. Amikor felébreszt a halk kopogás, ott vagyok minden hangban Veled, a csendben kőrző madár szavában, de n vagyok a csillag is, mely Rád süt az éjszakában. ne állj hát zokogva síromnál, nem vagyok ott, nem haltam meg. Csak az hal meg, akit elfelednek."
Minden november elsején, minden szomorú évfordulókor, minden régi fénykép láttán elolvasom és mormolom, mint valami mantrát. Próbálok benne hinni. Ezentúl előveszem a versedet is.Köszönöm!

@Gonoszkaboszorka:
Azt hiszem ennyire közeli, és elismerő szavakat nem kaptam még.. Vagyis a helyes megfogalmazás az, hogy amit az utolsó mondatodban írtál, az a legszebb elismerése annak amit csinálok. Köszönöm neked!:)