Ölednek végtelen, nyugodt vigasza,
Arcodnak játékos, örök grimasza.
Ujjaid börtöne, melybe zárod enyémet,
S fülembe súgod szerelmes zenédet.
Ziháló érzelmek, és leláncolt tettek,
Gondolatok, melyekből szavak lettek.
Én felnézek Rád, és szerelmes leszek,
Hisz fogadnak most, az Isteni szemek.
Tested mámoros illatának érzéki tánca,
Szerelmünk titkának az elszakadt lánca.
A szabadság érzése, hogy mondhatod,
Rólunk szólhat már, minden mondatod.
A bűnös tudat, ébredések kételye,
Eltemetett szerelmek ősi nyughelye.
Régmúlt temetők, visszhangos szava,
Halálos fájdalomnak lélekmaró sava.
De elálott eső után, utat törő élet,
Súgja a gyásznak a született véget.
Nincs már sötétség, fény terül el,
Szerelemmel bűvölt esőcsepp szemel.
A víztől ázva, látom tested remekét,
Felfogom mi forgatja, életem kerekét.
Nem az eső, és nem is annak illata,
Hanem ajkad méze, kezed tapintata.
Megragadom tenyered végtelen rajzát,
Végre csókolom ízes, érzéki ajkát.
Végre nincs más akadály, nincs baj,
Nincs sötét, nincs rossz, nincs zaj.
Együtt indulunk, a szivárvány tövébe,
Lefekszünk annak, hatalmas ölébe.
S ujjamat arcodnak vonalába fúrva,
Megcsókollak téged, a hajadba túrva.
Csak Te vagy és én, csak ketten vagyunk,
Csak egy pillanatig éltünk, s meg is halunk.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések