Örökség

Száraz, rideg, szürke, gonosz, és fáj,
Kietlen, idegen, mint sivár egy táj.
Nincs ismerős út, sem segítő szó,
Üldöz a gonosz, s üldözött a jó.

Örök csata, végtelen harc,
Két résztvevő, két ismerős arc.
Hisz ismerjük őket, a jó, s a rossz,
Gyűlik a kétely, melyeket el kell, hogy ossz.

S csak mint néző, pillantod őket,
Nem is ismered, a jelenlevőket.
Befolyásod, erőd, hatalmad nincsen,
Érzed, el kéne rohannod innen.

De hova, hisz mindenhol vannak,
Üldöznek, elkapnak, végül betakarnak.
Olyanná válsz te, olyanná mint ők,
Tolvajok, gyilkosok, és hűtlen szeretők.

Sehol sincs nyugalom, feladni készülsz,
Újabb gonosztól, bajtól, már meg sem rémülsz.
Feladtad. Túl vagy már rajta,
Elvette az, aki korábban adta.

Ezt adná Ő? Örök rosszat, és bajt?
Sosem a csendet, és mindig a zajt?
Nem. Ezt teremtetted te, csak te..
Hisz odafent fehér, idelent fekete...

                                                                    Streck Dániel