Mutasd meg magad, gyáva ember,
Mutasd meg, amiért az élet elver.
Kétszínű gyarló, kisiklott lélek,
Egyre többen vagytok, s én pedig félek!

Áttetsző ruhában, közöttünk jártok,
Bántotok minket, a pillanatra vártok.
Árulás és gaztett, emberi béklyó,
Sok megtestesült, féltékeny Létó.

Mennyi a kétszínű, és a romlott,
Az erkölcsnek fala, régen leomlott.
Nincsen már tiszta, s nincsen jó,
Nincsen már őszinte, és igazi szó.

Hattyúnak halála, kíséri az életem,
Járok köztetek, figyelek én éberen.
Nem állok közétek, én tiszta maradok,
Akkor sem romlok, ha széjjelszakadok.

A tömegből kitűnve, nézek az égre,
Emelt fővel nézek, a magasztos végre.
Felmegyek Hozzá, titeket lent hagyva,
A magánynak jegétől egymáshoz fagyva.

Furcsán néztek, mert más vagyok,
Ti rosszat prédikáló, hamis papok.

                                                                  Streck Dániel