Ágyam jeges ölelése enged,
Nem teszi szentté: tiszta csended.
Nem Te vagy benne, egyedül én,
Egymagam fekszem a hiánynak tüzén.
Most sokáig nem látlak tudod,
Hisz szememet hiányoddal csukod.
Dúdolom neked ezt a próbálkozást,
Strófákba foglalom a találkozást.
Hogyan is beszélhetnék én róla?
Már-már folytogat a nem létező stóla.
Elfogyott levegő után kapkod a világ,
Hozzád fohászkodnak a görcsös imák.
Magánynak erdejében mélyen eltévedve,
Egy papirost találok a földön eltépkedve.
Egy levél tőled, melyet magadnak írtál:
"Ne állj tovább, hiányból kovácsolt sírnál!"
Hiába mondanám, csak átmeneti állapot,
Válaszod ölne: "Csak magadat áltatod!"
Nem hinnél abban, hogy enyém leszel.
Magamhoz térek, újra üres ágyam jegel.
Apropó találkozás. Ígéretet tettem,
Kiadom magamból, úgyis a terhem.
Leírom neked, a pillanat érzését,
Ziháló tüdőm, eszeveszett légzését.
Meglátlak téged és magamra találok,
Megoldódnak örökérvényű talányok.
Minden tiszta, és könnyűvé válik,
Ilyenkor az élet, szerelemmel bánik.
Tenyerem erőre kap, és nem remeg,
Bár szám biztos, feleslegesen fecseg.
Szemem csillog, közben nem is lát,
Már álmodja éjjeli, tündértiszta álmát.
Lépéseim biztossá válnak, s mindent tudok,
Nem létezik eső és vihar, boldogság zuhog.
Férfivá válok, mert azt faragsz belőlem,
Eltolsz minden kételyt, s akadályt előlem.
Igen, ezt Te teszed velem kedves.
Te vagy a büntethetetlen tettes.
Gyermekből felnőtté válok hívő szemedben,
Kezem testőrré válik, hűn markoló kezedben.
Ilyen hát az, mikor találkozok veled,
Minden tudok rólad, vagy elfelejtem neved.
Felismerlek téged, vagy azt sem tudom ki vagy,
Nem tehetek róla.. Szerelmes agyam néha kihagy.
És hogy milyennek látlak?
Gyönyörűnek. S eggyé válok veled az egek taván,
Madarak szárnya lebben végtelenhossz haján.
Szemének írisze a napnak alakját formázza,
S kegyes haragját nyugalmas villámnak álcázza.
Ölelő tenger tested, mi felhőből készült,
És hangod orgonája, mennydörgésből épült.
Te vagy a minden, és a minden hű hozzád,
Te diktálod nekem, életemnek hosszát.
Mert én addig élek, míg felnézhetek reád,
Míg szerethetlek Téged, és büszke lehetek terád.
Mert ha meghalok, el kell hogy hagyjalak,
És haragos leszek magamra, mert álomnak hagytalak.
Szeretlek Téged. Ennyi az egész,
Én vagyok az, aki Angyalnak becéz.
Streck Dániel
Utolsó bejegyzések