A következő verset szeretném Dédapámnak ajánlani. Régóta nincs már köztünk, de hiánya még mindig él. 

Fekete - fehér filmben sétálok,
De valamiért cseppet sem fázok.
Csillagok tekintete égeti testem,
Nem állok ellen, alájuk fekszem.

Fürkészve a végtelen nagy flottát,
Kihúnyó csillagok fényét, meteorok fodrát.
Keresem azt, amit találnom kéne,
Biztosan ott nyugszik, időtlen lénye.

Csillagból készült arcokkal szemezni,
Ismerős ábrázatot vélek felfedezni.
Magabiztos és bátor, szeme esthajnal,
Beterítve tejszerű, fekete arannyal.

S hatalmas szíve, sebzett holdként néz,
Felém mutat, a végtelenségből készült kéz.
Sarki fényként látszik, derűs mosolya,
Gyönyörűvé válik tükrétől, egy útszéli pocsolya.

Mennydörgésként hasít éjjelbe haragja,
De a hajnali fényt is, az ő szíve kacagja.
Hullócsillagok ezre, könnycsepphad arcán,
Az egyik színes csíkot húz, ölelő karján.

Magabiztos feketeség, hősies és bölcs,
Távoli galaxis alkotta, hibátlan erkölcs.
Ott van már fent, arcát csillagok rajzolják,
Nemrég ő volt alattuk, mára a csillagok a rabszolgák. 

S hajnal csillan meg, őszülő vén haján,
Az éjjel képéből köszön reám, szeretett Dédapám.

Hiányzol

                                                                                              Streck Dániel